geneZation

Fejlődj tudatosan, a megszokott kereteken túl!

“Csak az a tanulás érdekel, amely jelentősen befolyásolja az emberek viselkedését”
– Carl Rogers: Valakivé válni

Oktatás, tanulás, tanítás, nevelés, fejlődés, kiegyensúlyozottság, kíváncsiság, soft skillek, kompetenciák…és még sorolhatnám. Cikáznak a fejemben ezek a szavak évek óta. Már az egyetem óta. Már akkor is az folyt abból a bizonyos csapból, hogy modernizálni KELL. Már akkor is rengetegen hivatkoztak régi, nagy pedagógusokra, pszichológusokra, szakemberekre, akik több évtizede, vagy akár egy százada megmondták, amit már mindenki – vagy legalábbis sokan – un:

A bárki számára elérhető oktatási modell nem kielégítő, sem az egyéni igények, sem a 21. század globális kihívásai szempontjából.

És nem, ez nem Magyarország problémája. A világon mindenhol ugyanez a párbeszéd folyik. Azért merem ezt ennyire bátran leírni, mert amerre jártam, ott is hasonló éles viták zajlottak az oktatás megfelelő irányáról. Nem meglepő, hiszen ez politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális kérdés. A személyes érintettségről nem is beszélve. Kínában, Olaszországban, Amerikában, a briteknél, a spanyoloknál, franciáknál, mindenhol ugyanarról beszélgetünk, még mindig:

A közoktatás és az alternatívák ellentétéről.

– egyáltalán, miért is hívjuk alternatívnak?

Az a kérdés merült fel bennem legelőször: ha ennyien tudjuk a megoldást, miért nincs változás?
Miért hívják a játékos-mozgásos módszereket innovatívnak 2021-ben, amikor az valójában a tanulás stresszmentes, természetes formája születésünk pillanatától? Azóta, hogy levegőért nyitottuk a szánkat mozgunk, ezáltal létezünk, tapasztalunk, tanulunk.
Mégis miért toporgunk egy helyben az oktatás terén? Egy helyben toporgunk? Hiszen az „alternatívák”, szerencsére egyre nagyobb számban elérhetők, de még mindig csak megtűrt mellékszereplők. Történik- e változás? Valóban ennyire siralmas a helyzet? Teszünk-e egyáltalán valamit mi – szakemberek, szülők, tanulók? Kritikai gondolkodást, proaktivitást, “think global, act local” szemléletet sulykolunk a diákokba, de vajon meg is teremtjük az ehhez szükséges feltételeket? Tanárként, szakemberként valóban azt adom, amiről dumálok?

Sok a kérdés, lassítsunk le kicsit. Talán nem vagyok egyedül azzal, hogy értetlenül állok a helyzet előtt. Montessori pedagógiája már jócskán 100 éves. Carl Rogers több mint 40 éve arra intett, hogy oktatási rendszerünk nem képes kielégíteni a társadalom igényeit.

Mik ezek az igények? Miért mások ezek a 21. században? Milyen problémákkal kell szembenéznünk? Mit tehetünk? És hol a fenében voltunk az elmúlt 150 évben?

 

A tanulás valójában a kíváncsiság felébresztése és fenntartása. Az oktatás alapvetően kétféle kíváncsiságot hivatott kielégíteni: az ismeret és a készségek iránti érdeklődéseket. Azonban jó pár évtizede leginkább abban a történetben szocializálódtunk, hogy az iskola és az ott folyó oktatás az írás, olvasás és matematikai készségek fejlesztésének a helye. Az itt elért “siker”, jó jegyek egyenes belépő egy jó középiskolába, majd egyetemre, és a jól fizető, presztízs munkahelyre. Tehát az iskola az intelligencia, a “fej” helye. Kialakítottunk egy rendszert, amelynek határai, keretei valamiféle normát igyekszenek formálni, úgy, hogy erre a “normálisra” egyetlen példát sem tudunk hozni. Ebben a közegben verseny zajlik a normálissá válásért, könnyen kezelhetőségért, beilleszthetőségért.

Egyáltalán nem baj, hogy az iskola tudást akar átadni, félreértés ne essék, sőt, többek között én is óriási hálát érzek azért, hogy oda járhattam, ahová, mert minden nap új ajtók, ablakok nyíltak előttem a világra.

“És még meleg is volt “– csak hogy a kedvenc tanáraimtól idézzek.

Viszont fontosnak tartom az oktatás céljának újragondolását.

Mit szeretnénk valójában? Miről szóljon, milyen hangon és kinek is? Elengedhetetlen, hogy a fiatalok megértsék az őket körülvevő világot, felfedezzék a bennük rejlő tehetségeket, kiteljesedett személyekké és aktív érzékeny polgárokká váljanak.

Van levegő, ideje végre válaszolni is pár kérdésre abból a kezdeti dömpingből. Azért született ez a bejegyzés, mert egyetértek Ken Robinson nézeteivel (sok más kíváló szakember mellett vele is).

  • az iskola sokféle lehet
  • az iskola nem a versengés színhelye
  • az iskola, az intézmény olyan, amilyenné tesszük
  • az iskola a kíváncsiság fenntartására jött létre, és arra, hogy szervezett segítséget adjon a gyermekeknek, fiataloknak, fiatal felnőtteknek, hogy elsajátíthassák mindazt, amit egyedül nem tudnának
  • a jelenlegi rendszer megváltoztatásához forradalom szükséges: ez kritikai gondolkodást, tiszta jövőképet és a változás elméletének meglétét jelenti
  • az iskola a színhelye az egyéni értékeknek, önrendelkezési jogok gyakorlásának, fejlődéshez és a teljes élethez vezet, polgári felelősségvállalásra és mások tiszteletére ösztönöz
  • az iskola nem csöndes – az iskola akkor él, ha van zaj, mert akkor van párbeszéd, együtt alkotás, alakulás, zengés. Ez igaz az egyetemekre is, ahol ugyanúgy szenvednek a hallgatók az interakció, a gyakorlati tapasztalatok és a személyes kapcsolatok hiányától
  • az iskola mindenkié – vagyis az alternatívák elérhetősége is megillet mindenkit, bőrszínre, nemre, etnikai hovatartozásra, fogyatékosságra való tekintet nélkül
  • az iskola akkor tud az egyéni igényekre kielégítő választ adni, ha sokdimenziós, tehát a lehető legsokszínűbb megoldási javaslatokat, eszköztárat, rugalmas, elfogadó környezetet biztosít

Mindebből következik, hogy az iskolának nem bambuló „turistákat” kellene útjára bocsátani, hanem öntudatos polgárokat, akik először is tisztán látják magukat, ezáltal teljes tagjai a kisebb vagy nagyobb közösségeknek, társadalmi csoportoknak.

Az iskoláink végtelen lehetőséggel bírnak, hogy színes egyéniségek kibontatkoztatásást segítsék. Mindez több módon megtörténhet: belülről próbáljuk megjavítani a rendszert, szorgalmazhatjuk annak megváltoztatását vagy a rendszeren kívül kezdeményezhetünk változást. Ezt tesszük most mi is. Hisszük, hogy előrelépés alulról induló kezdeményezések, együttműködések sokaságával jön létre, hogy sok kicsi sokra megy, és hogy a nagy globális cél helyi szinten megtett lépésekkel fog új története(ke)t írni.

Szerintünk tehát, tanulást elsősorban magadnak, magadról, magadért és környezetedért. Arról, hogy hogyan tudod jól beosztani az idődet, mit szeretnél kihozni az életedből, mire vágysz igazán, ehhez hogyan oldj meg problémákat, hogyan rendeld mellé az anyagi lehetőségeket és egyéb olyan szociális készségeket, amire 100 éves korodig az élet bármely területén szükséged lehet.

Mit tehetsz te ezek alapján a kreatív, nyitott modern oktatásért?

Kisgyermekkel: vesszetek el kicsit az időben. Hagyd, hogy ő tanítson ma neked valamit! Az a katica valóban érdekes!

Tinikkel: felfedezés, a világ megismerése. Szülőként segítsd, hogy ez biztonságosan megtörténhessen.
Fiatal felnőttek: Maradjatok lelkesek!
Szülőként: van pár kérdésünk feljebb, egyet-egyet érdemes végiggondolni. Szívesen várjuk a véleményeket, tapasztalatokat, ötleteket!

“A világ jövője a gyermekekben rejlő kreatív erő kibontatkoztatásán és fejlesztésén múlik”Klein Sándor Tanulni jó

Források, felhasznált irodalom: 

Klein Sándor: Tanulni jó – egy pszichológus a pedagógiáról, SHL, Budapest, 2012

Robinson, Ken és Aronica, Lou: Kreatív iskolák –  az oktatás alulról szerveződő forradalmi átalakítása, hvg könyvek, Budapest, 2018

Tetszett ez a cikkünk? Oszd meg ismerőseiddel:

Share on facebook
Facebook
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Copyright 2021 geneZation.hu  – web: Szöllősi Tamás 

ADJ HANGOT TRÉNINGEK
ÚJ IDŐPONTJAI

Iratkozz fel, hogy értesíteni tudjunk a következő csoportjaink indulásáról!